Együtt kerekebb!
Hogyan lehet közösséget teremteni elszigetelt emberekből, hozzájárulni, hogy a társadalom teljes jogú tagjának érezzék magukat? Erre próbál megoldást nyújtani a pécsi PTE PEAC Rolling Basket kosárlabda csapat.
A kerekesszékes kosárlabdát 1946-ban, háborús veteránok rehabilitációját segítendő találták ki az Egyesült Királyságban és az USA-ban. Szabályrendszere szinte megegyezik a kosárlabdáéval: öt fős csapatok játszanak egymás ellen négyszer tíz perces időtartamban, a pálya, a labda, a gyűrű méretei is azonosak. Épek is űzhetik a sportágat, a mozgássérültség eltérő fokai okán pedig egy sajátos pontrendszert alkalmaznak, amellyel csapatszinten kiegyenlíthetőek a különbségek.
A PTE PEAC Rolling Basket kerekesszékes kosárlabda csapat 2018 májusában alakult, és a 2019/2020-as magyar bajnokságban már szerepeltek is. Azonban itt nem csak az eredmény a fontos: „Együtt kerekebb!” – állítja a szlogenjük. Az alapítók ugyanis azzal a nem titkolt céllal verbuválták a játékosokat, hogy a csapatsporton keresztül lehetőséget nyújtsanak a kirekesztődéssel veszélyeztetett sérült embereknek a közösségbe járás élményének, az összetartozás erejének és a másokért vállalt felelősség érzésének megtapasztalására.
Az alábbi cikk eredetileg a Transitions Online (TOL), a Mérték Médiaelemző Műhely és az Ashoka támogatásával íródott a megoldásközpontú újságírást (Solutions Journalism) népszerűsítő ösztöndíjprogram keretében.
Együtt kerekebb!
Hogyan lehet közösséget teremteni az elszigetelt emberekből, hozzájárulni, hogy a társadalom teljes jogú tagjának érezzék magukat? Erre próbál megoldást nyújtani a pécsi PTE PEAC Rolling Basket kosárlabda csapat.
A médiában naponta találkozhatunk a fogyatékkal élők bezártságával foglalkozó riportokkal: az egyetemista nem tudott eljutni a tanórára, mert nem volt lift az épületben; a támogató szolgálatnál dolgozók délután négykor leteszik a lantot; a város egy része „színházi díszlet” a kerekesszékesek számára: lehet csodálni, de használhatatlan; a bevásárlóközpontban az akadálymentes WC-t tárolónak használják, és lehetne tovább sorolni.
Ezek a riportok azonban főként a technikai jellegű problémákra fókuszálnak, pedig a mozgásukban korlátozottak bezártsága sok tőről fakadhat. Természetesen hozzájárul az akadálymentesítés nagyfokú megoldatlansága, a mozgáshoz szükséges eszközök magas ára és silány minősége, de a társadalom felkészületlensége is: mivel a mindennapokban a fogyatékos emberek jórészt láthatatlanok számunkra, nem tudjuk hogyan is viszonyuljunk hozzájuk. Az előbb említettek pedig egy szülői túlféltést is generálnak, hiszen az egyedül közlekedni nem, vagy csak nehezen tudó gyermekét a szülő a lakásból kiengedni is fél.
A KSH népszámlálási statisztikája szerint 2011-ben nagyjából 490 ezer fogyatékos ember élt Magyarországon, akik közül közel 232 ezren mozgássérültek. Utóbbiak kevesebb, mint 11%-a volt foglalkoztatva a munkaerőpiacon, és bár pontos adat erre nézve nincs, tízezres lehet az a nagyságrend, aki önállóan él. (Közélet Iskolája Alapítvány - Önállóan lakni - közösségben élni részvételi akciókutatás).
Hogyan lehet közösséget teremteni az elszigetelt emberekből, hozzájárulni, hogy a társadalom teljes jogú tagjának érezzék magukat? Erre próbál megoldást nyújtani a pécsi PTE PEAC Rolling Basket kosárlabda csapat.
Mindenki lelkes volt, csak senki sem jelentkezett
Janovics László, a Baranya Megyei Kosárlabda Szövetség elnöke, a csapat alapítója a riói paralimpiát nézve figyelt fel a dinamikus, látványos sportra. Ekkor kezdett motoszkálni benne egy para-csapat létrehozásának gondolata.
Hogyan segíthet a kosárlabda a sérült embereket érő diszkrimináció enyhítésében és saját félelmeik leküzdésében?
- A csapatsport (és azon belül a kosárlabda) olyan fontos kompetenciák fejlesztését segíti, mint az alkalmazkodási hajlandóság, az önállóság, vagy éppen a stressztűrés – hangsúlyozza Janovics László. – Ezek olyan képességek, amelyek iskolában nem tanulhatók, ugyanakkor a mai munkaerőpiacon talán a szakképzettségnél is fontosabbak. A csapat pedig egy olyan kísérleti műhely, ahol természetes módon vannak jelen érdekütközések vagy konfliktusok, melyeket a másikhoz alkalmazkodva, együttműködve, egymásért meg kell tudni oldani.
A kerekesszékes kosárlabdát 1946-ban, háborús veteránok rehabilitációját segítendő találták ki az Egyesült Királyságban és az USA-ban, mára pedig az egyik legnépszerűbb sportággá vált a mozgássérült sportolók körében. Szabályrendszere szinte megegyezik a kosárlabdáéval: öt fős csapatok játszanak egymás ellen négyszer tíz perces időtartamban, a pálya, a labda, a gyűrű méretei is azonosak, van fault, stb. Épek is űzhetik a sportágat, a mozgássérültség eltérő fokai okán pedig egy sajátos pontrendszert alkalmaznak, amellyel csapat szinten kiegyenlíthetőek a különbségek. A labdavezetés, pontos dobás, jó erőnlét mellett hangsúlyos szerepe van a kerekesszék frappáns kezelésének: a fordulások, fékezések, ütközések, mozgásban véghezvitt akciók is színesítik a kombinatív játékot.
A csapatállítással „kacérkodva” első lépéseként a Szövetség 2017. év őszén Pécsre hívta a Kerekesszékes Kosárlabda Magyar Kupa döntőjét. A rendezvényre az elnök már magával vitt néhány jelentkezési lapot a potenciális játékosok számára. Hiába voltak azonban viszonylag sokan a Lauber Dezső Sportcsarnok lelátóin, jelentkező egy sem akadt. Az ősz folyamán a felhívást eljuttatták a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségéhez (MEOSZ), de rajtuk keresztül sem érkeztek a kosarazni vágyók. Így a következő lépés egy masszív, három hónapos médiakampány volt. A közösségi oldalakon rengetegen megosztották a felhívást, jelentkeztek a csapat körüli teendőkben segédkezni kívánók, érkeztek tárgyi felajánlások, csak épp senki nem érdeklődött, aki játszani akart volna.
- Ekkor döbbentünk rá, hogy éppen az az elszigeteltség lesz az akadálya a közösségépítésnek, aminek a megszüntetésére létre akartuk hozni a csapatot – árulja el a kezdeti nehézségeket Janovics László. – A következő feladat tehát az volt, hogy megtaláljuk a potenciális játékosokat.
A feladat nem kevés lábmunkát igényelt. A webes felhívás sikertelensége után jobb híján ismerősök ismerőseinek telefonszáma is gazdát cserélt, volt kosárlabdázókat vontak be, felkeresték a pécsi Klinikai Központok vezetőségét és dolgozóit, illetve megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégeket is. 2018 májusra jött össze az a négy-öt játékos, akikkel már el lehetett kezdeni heti rendszerességgel edzeni. Így megalakulhatott a Rolling Basket kosárlabda csapat, amelyet októberben (13 fővel) a PTE PEAC a Parasport Szakosztálya tagjává fogadott.
Ezzel együtt azonban a toborzás továbbra is zajlik: ősz óta a csapat úgynevezett érzékenyítő foglalkozásokat is vállal, amelyek során iskolás csoportok ismerkedhetnek meg a sportággal; a gyerekek kerekesszékbe ülve, szlalom és dobóversenyekkel, játékos formában próbálhatják ki azt. A jó hangulatú időtöltés mellett az érzékenyítéseken a gyerekek rácsodálkozhatnak arra, hogy a kerekesszékes kosárlabda bizony egy teljes értékű sport, és a mozgássérültek is lehetnek igazán „menők” valamiben. Mindenki jól jár, mert ezzel a foglalkozásokat tartó játékosok önbizalma is erősödik. 2019 tavaszától a Rolling Basket nyilvános edzések sorával is próbálja bővíteni játékosai körét.
A fogyatékkal élők Pécsett jelenleg 7 sportágat tudnak szervezett keretek közt űzni. A PTE 2013-ban alakult Parasport Szakosztályában asztalitenisz, boccia, csörgőlabda, kosárlabda és teke, a PTE Vívószakosztályában vívás várja őket, illetve a PSN Zrt. Sportiskolában az úszással ismerkedhetnek meg.
A fogyatékkal élőket a pályára „lecsalni” más pécsi parasportok esetében sem könnyebb. Az egyetem bár több sportággal, több csatornán (közösségi média, rendezvények, érzékenyítő foglalkozások) jelen van, Hári József, a PTE PEAC Parasport Szakosztályvezetője szerint a toborzás így is gyerekcipőben jár. A csörgőlabdások figyelmet fordítanak a „családmenedzselésre”, segítenek javítani játékosaik lakhatási körülményein, bevonni a játékba a családtagokat is. A boccia sport esetében mozgássérültek integrált oktatására hangsúlyt fektető Apáczai Nevelési és Általános Művelődési Központból érkeznek játékosok és önkéntes diákok. A vívók hárman indultak, mára egy fő mozgássérült vív a szakosztályban rendszeresen, vele egészséges játékosok ülnek be a székbe edzeni. Bár vannak törekvések a fejlesztésre, a fiatalokat eddig nem igazán sikerült megszólítani. Voltak ugyan, akik kipróbáltak a sportot, de nem ragadtak ott – a távozásuk oka részben az edzésre való eljutás megoldatlansága is volt.
A fuvaros kereket pumpál, aki nem játszik, az pályázatot ír
A kerekesszékes kosárlabdacsapat február elseje óta az újonnan épült Nemzeti Kosárlabda Akadémián edz. Ez már a negyedik helyszín ahol megfordultak, és az első, ami végre akadálymentes. Bár mindenhol segítőkészen fogadták őket, itt nem kell lépcsőt mászni, küszöbökön átugratni, tágas és akadálymentes öltöző, mosdó és a sportszékek számára tároló áll rendelkezésre. A csarnokig azonban el is kell jutni, ami szintén nem egyszerű feladat. Mozgáskorlátozottként egyszer-egyszer talán még elküzdi magát valahová az ember, megkockáztatja, hogy alacsony padlós busz jön-e. Heti rendszerességgel viszont nem szívesen hagyatkozik szívességekre, és például hóesésben biztosan nem vág neki az utcának. A csapatot a heti két edzésalkalomra egy vállalkozó segítségével., kerekesszék emelővel is rendelkező kisbusszal szállítják.
Pécs a helyi buszközlekedés akadálymentessége és a belvárosi közterek megközelíthetősége tekintetében egyébként nem áll rosszul. A Tükebusz Zrt. közlése alapján buszaik 85,8%-a alacsonypadlós. A középületeknek elvben akadálymenteseknek kellene lenniük, de az is kérdés, hogy ezt hol hogyan oldották meg. Vannak bevehetetlen feljárók, meredek, nyithatatlan ajtószárnnyal találkozó rámpák - több annak vélt hely valójában nem teljesen akadálymentes, mert felújításuk, kialakításuk során nem kérték a fogyatékossággal élők véleményét. A People First alapítvány jelenlegi “Pécs akadálymentesen is élhető város” elnevezésű kampánya keretében térképezi- és matricázza fel a kerekesszékkel is használható éttermeket, kávézókat, üzlethelységeket.
- A kezdeti munkakapcsolat hamar családias légkörré alakult – magyarázza Somlán Lóránt, a sofőr. - A csapat mozgatása számomra heti kétszeri garantált jókedvet is jelent. Ezért nem okoz gondot, ha a fuvaron túl kereket kell pumpálnom, esetleg pakolnom vagy szerveznem kell.
Bár a csapat áprilisban részt vett egy nemzetközi tornán, és indulnak a 2019/2020-as bajnokságon, itt nem csak a sport a fontos.
- A csapatot azzal a nem titkolt céllal hoztuk létre, hogy a csapatsport által lehetőséget nyújtsunk a kirekesztéssel veszélyeztetett sérült emberek számára a közösségbe járás élményének, az összetartozás erejének, a másokért vállalt felelősség érzésének megtapasztalására – mutat rá Katona Petra, aki önkéntesként marketing és szervezési feladatokban segíti a csapatot. – A sporton keresztül teljesebb társadalmi és munkaerőpiaci integrációt, az otthonukat nem vagy csak kevéssé elhagyó mozgássérültek kimozdítását is reméljük. Szlogenünk, az „Együtt kerekebb” is ezt a vállalást hirdeti.
És ez nem csak hangzatos beszéd. A csapat tagjai az edzéseken túl is tartják a kapcsolatot: a facebook chat-csoportban minden nap indít valaki beszélgetést, közös programokat szerveznek, a vezetőség által biztosított bérlettel a helyi kosárlabda mérkőzések rendszeres látogatóivá, lelkes szurkolóivá váltak. Nincs lemorzsolódás, ha valaki betegség okán hosszabb-rövidebb időre kiesik, akkor is számon van tartva. Sőt, olyanok is csapat körül maradtak, akik játszani nem tudnak. Mindenki számára akad szerep, feladat: legyen az pályázatírás, honlapkészítés, vagy akár a székek tologatása. Az önkéntesek és családtagok szintén csapattagként vannak kezelve, az egyik játékos feleségének a vezetőség segített munkát találni, egy hozzátartozó pedig a csapat támogatásával végzett el egy játékvezetői tanfolyamot.
A csapatban mozgássérültté vált volt kosárlabdázók, illetve „épek” is edzenek. A fordított integráció is a csapat egységéért dolgozik: önbizalmat ad a székkel élő játékosoknak, hogy a kerekesszék kezelésében, manőverezésben jóval ügyesebbek, mint egykori sportoló társaik. Utóbbiak pedig örömmel viszik hírét a teljes értékű sportnak és a megtartó közösségnek.
Magyar Attila, a diósgyőri kerekesszékes kosárlabda csapat edzője is úgy látja, hogy egy ilyen közösség jó hatással van a mozgássérültek mindennapjaira.
- A társadalomból úgymond kirekesztettek ebben a sportban meg tudják találni azt a közösségi érzést, amit más sportágak nem nagyon tudnak adni. Itt egy viszonylag kis pályán öt ember teljesen egymásra van utalva, együtt kell dolgozniuk, közösen reagálniuk minden felmerülő helyzetre: ez egy igazi csapatjáték. Az én csapatomban, a DVTK-ban voltak olyan balesetet szenvedett emberek, akik teljesen kilátástalannak érezték a jövőjüket, a csapatsport hatására viszont most nagyon jó szellemben, boldogabban élik az életüket.
Azért nem minden kerek
A pécsi mozgáskorlátozott játékosok közül sokan igen aktív életet élnek, dolgoznak, autót vezetnek, más sportokat is kipróbáltak már. A 13 főből 3-4-en vannak olyanok, akik semmilyen sportot nem űztek korábban, így az ő jelenlétük komoly sikernek tekinthető. A toborzásba fektetett idő és energia ellenére viszont eddig nem igazán sikerült megszólítani a fiatalabb – iskolás, egyetemista – generációt. Nem is minden kerekesszékes fiatal lenne képes űzni ezt a sportot, hiszen azért az fontos, hogy a karjait, felsőtestét mozgatni tudja a játékos. Az összetett játék szellemileg is jó képességeket kíván meg.
Magyar András, a Soproni Tigrisek csapatának edzője, a kerekesszékes kosárlabda válogatott szövetségi kapitánya országosan is megoldatlannak látja a toborzást:
- Toborzás nincs Magyarországon, minden kapu be van zárva. A betegek anonimitása okán semmilyen információnk nincs a mozgássérültekről. Nincs utánpótlás, ez a közösség pedig néhány éven belül ki fog öregedni, és akkor nem lesz kosárlabda sem. Pedig ez a sport jövőképet tud adni a sérült embereknek, közösséget, lehetőséget, hogy értékes emberként kezeljék őket. Központi határozatra lenne szükség, hogy szakemberek címlistákhoz jussanak. Az állami kasszának is spórolnának vele, hiszen a balesetet szenvedettek a sport által hamarabb visszaintegrálódnak a társadalomba, és csökkennének a kórházi számlák is.
A pécsi csapat vezetői nemrég a PTE Sportmedicina tanszékével közösen adtak be pályázatot, amelyet elnyerve lehetőségük nyílna egy szakmai konferencia és újabb tizenöt iskolai érzékenyítő alkalom szervezésére, melyek során talán sikerülne több fiatalt is bevonzani. Az ősz folyamán pedig egy nagyszabású nemzetközi kerekesszékes kosárlabda tornával egybekötött érzékenyítő programot is szervez a csapat.
Bár a toborzás okozza a legnagyobb gondot, megoldandó feladat a finanszírozás is: a terembérlés és szállítás mellett a sporteszközök beszerzése és karbantartása is súlyos tétel. Ezt korábban a BMKSZ, most a PEAC (és kisebb mértékben a BMKSZ) finanszírozza. A MEREK, és magáncégek is támogatják a csapatot, de a speciális székek miatt ez egy igen költséges játék. A jelenleg használt sportszékeket a bajnokságban részt vevő csapatoktól kapták. Az általuk leselejtezett székek bár óriási segítséget jelentenek az induló pécsi csapatnak, ugyanakkor nincsenek az egyes játékosokra „szabva” és nem elég gyorsak. Egy új szék ára akár egymillió forintra is rúghat. Egyre több helyi vállalkozás támogatja a kosárcsapatot, így a közeljövőben talán az új székek beszerzésének problémája is megoldódik.
Egy kosárlabdacsapat valószínűleg nem lehet alkalmas arra, hogy megoldja egy város akadálymentesítését, vagy olcsóbbá, jobbá tegye a művégtagokat. Ugyanakkor segíthet a sérült embereket övező előítéletek lebontásában, önbizalmat, sikerélményt, társas kapcsolatokat adhat, kimozdíthat a mindennapok egyhangúságából.
És hogy valósul meg mindez az játékosok életében?
2018 áprilisában vettem fel a kapcsolatot az akkor alakulófélben lévő csapat vezetőségével. Azzal az ötlettel álltam elő, hogy a kezdetektől az első sikerekig fotózni szeretném a csapatot. Mindenki szívesen fogadott, és az eltelt majd egy év alatt, amikor csak tudtam, velük tartottam: edzésen, edzőtáborban, meccsnézésen, karácsonyi bulin, érzékenyítésen. Néha még a székbe is beültem. Hogy a pályán kívüli életüket, mindennapjaikat is megismerhessem, több játékossal eltöltöttem egy-egy teljes napot, vagy többször néhány órát. Így születtek a most következő képek.
Márkó
Benedek Márkót 2011. május 12-én érte motorbaleset, ezután több mint egy hónapig éber kómában volt. Mikor felébredt és fel akart kelni az ágyból, akkor szembesült vele, hogy a jobb lába combközép alatt hiányzik, és jobb irányban egyik szemével sem lát rendesen. Utóbbi miatt nem szerezhet jogosítványt, pedig a mai napig fejből tudja, hogy melyik mecseki kanyar milyen sebességgel vehető be.
Márkó a PTE Boszorkány úti kollégiumában dolgozik, az itt lakó külföldi hallgatók ügyeit intézi. A fiú sok időt tölt az irodában egyedül, vagy a szobák ellenőrzésével, adósságbehajtással.
Márkó a munkaórákon kívül keveset jár el otthonról, balesete után több barátjával is megszakadt a kapcsolata. Sok időt tölt a számítógép előtt, szabadidejében időnként online sportfogadással növeli az őt érő izgalmakat. Több-kevesebb sikerrel próbál motivációt találni és elszakadni a függőséget okozó fogadástól.
Kerekesszékes kosarazni is inkább a családja unszolására kezdett, de élvezi a sportot, ami jó unaloműző. Az edzéseken általában remek a hangulat, és fáradtabb, lustább napjain sem hagyja ki ezeket, mert tudja, a csapat számít rá, őket nem akarja cserbenhagyni. A kosár által Márkó egy támogató közösség tagja lett, amely segíthet neki új motivációkat találni.
Ancsa
Mátyus Anna egy kertvárosi panelház 10. emeletén lakik. Mivel a társasházban van lift, az otthonába való ki- és bejutásban nem is annyira a sok emelet, inkább a földszinti pár lépcső jelenti az igazi problémát. 2017 áprilisában cukorbetegség okozta érszűkület következtében először néhány lábujját, majd a bal lábát térd alatt amputálni kellett. Még ugyanezen év augusztusában egy rossz mozdulat következtében olajjal leforrázta a jobb lábát, és az orvosok sikertelenül próbálkoztak bőrátültetéssel, októberben fertőzés miatt térd alatt Anna másik lábát is amputálni kellett. Műlábbal és mankóval óvatosan, lassan tud ugyan menni, de hosszabb távot nem vállal, mert nem érzi magát biztonságban.
Délelőttönként a fogyatékkal élő embereket segítő Kerek Világ Alapítvány nappali intézményébe jár, ez ad egy ritmust a mindennapoknak. Itt Ancsa közösségben tud lenni, kézművesedik, irodalmi és zenés foglalkozásokon vesz részt, gyógytornázik.
A Zsolnay Kulturális Negyed „Interaktív Varázsterében”. A fizikai törvényszerűségeket, érdekességeket bemutató kiállításon egy kísérlet sem maradt, amit Ancsa székben ülve, abból felállva, vagy éppen mozgásban ki ne próbált volna.
Az amputációkat követő rehabilitáción találkozott az alakuló csapat felhívásával. Először a kíváncsiság hajtotta, most már inkább a jó közösség. Azelőtt nem érdekelte a sport, férje, János szerint viszont mostanra a „fanatikusa lett”. Szeret a csapattársakkal lenni edzésidőn kívül is, meccsre járni, szurkolni. “Nem tudom mi lett volna velem, ha nem így történnek a dolgok, és néhány év múlva simán nyugdíjba megyek. Valószínűleg semmittevéssel, unalmasan teltek volna a napjaim.”
Lacika
Kun László mozgásszervi problémával született, állami gondozásban nőtt fel Borsodban, majd Budapestre, innen pedig Pécsre került. Felnőtt fejjel tudta meg, hogy van egy egészséges lány ikertestvére. Bár találkoztak néhányszor, nem alakult ki szoros kapcsolat közöttük. Lacinak van egy elektromos mopedje, de ha csak teheti, minél önállóban, gurulós járókeretét maga előtt tolva közlekedik. Buszra szállva indul munkába minden reggel.
A megváltozott munkaképességűeket is foglalkoztató Retextil alapítványnál dolgozik 4 órában, a kosárcsapat felhívása is rajtuk keresztül találta meg. Ruhaanyagokat hasznosítanak újra, például az Ozora fesztivál díszletének egy része is itt készül, több hónapos munkát adva a dolgozóknak.
Szociális otthonban lakik, szobáját kedvesével, „Sziporkával” osztja meg. A gondosan berendezett nappali otthonosan hat, de a konyhán, étkezőn, fürdőn osztozniuk kell az emelet többi lakójával. A napi háromszori étkezés, orvosi felügyelet biztosítva van számukra, de ha az ellátásból és Laci keresetéből kijönne, a pár szívesebben lakna önállóan, albérletben. Az otthonban nincs sok szabadidős lehetőség, és mivel zömmel inkább idősek lakják, a társaság sem feltétlen nekik való.
Laci korábban nem sportolt. A heti kétszeri edzés a kondiban maradás mellett kikapcsolódást jelent számára. Ügyes kezű, gyakran szereli is a kerekesszékeket – önbizalmának is jót tesz, hogy ilyen problémákkal hozzá fordulhatnak társai.. Szereti a meccsnézést, az edzésen kívüli közös programokat is, melyeket végre neki való társaságban tölthet el.
Dani
Szilárd Dániel gerincdaganattal született. Közgazdasági egyetemet végzett, pénzügyi, controlling területen dolgozik egy megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató Kft-nél. Itt látta először a toborzó plakátot. Megnézte, de nem hatotta meg különösebben, ha később nem ajánlották volna neki a csapatot egy személyes beszélgetés során, valószínűleg soha nem jelentkezik. A rendszeres mozgás mellett a játék örömét is kereste.
Feleségével él saját földszinti panellakásukban, ahová rámpán, az ablakon keresztül jut be. Hobbija a zenehallgatás és koncertlátogatás. Emellett, amint beköszönt a jó idő, szívesen csatangol a belvárosban, talpraesetten közlekedik manuális kerekesszékével még a nehezebb terepeken is.
Dani számára nagy segítség az edzésre való eljutásban az emelőszerkezettel rendelkező kisbusz, a kerekesszékből sem kell kiszállnia, hogy felüljön rá.
Mivel Dani kerekesszékkel él, prímán kezeli azt, az egyik leggyorsabb játékos a csapatban, erős a védekezésben is. Saját bevallása szerint korábban labdajátékot még számítógépen sem játszott soha. Nagyon fontos számára a csapatszellem, és hogy olyan emberekkel sportol együtt, akikkel amúgy biztosan nem hozta volna össze a sors. „Úgy gondolom, a világnak egy új szeglete nyílt meg számomra, mivel már letettem róla, hogy egy közösség hasznos tagja legyek. A legtöbb sorstársam életéből hiányzik a sport, a csapatjáték, és az ebből fakadó pozitív élmények. A fogyatékkal élő emberek számára különös fontossággal bír a rendszeres mozgás, sportolás. Ennek egyik kiváló módja lehet a kerekesszékes kosárlabda.” – mondja.
Gyöngyi
Molnár Gyöngyi csecsemőkori agyi oxigénhiány miatt kialakult mozgáskorlátozottsága (ICP) ellenére igen aktív életet él. Filmklubba, kiállításra jár, igyekszik minden tevékenységet kipróbálni, szeret új emberekkel megismerkedni. Korábban vívni is járt, és amint lehetősége nyílt rá, a kosárlabdától sem riadt vissza.
Gyöngyi 2011 óta programszervezőként a PTE Támogató Szolgálatánál dolgozik, itt hallott a csapatról is. Az iroda a fogyatékkal élő hallgatók mindennapjait könnyíti meg: többek között tanulmányi ügyintézéssel, speciális eszközök kölcsönzésével, anyagok digitalizálásával, gyógytornával, karrier tanácsadással, érzékenyítéssel, szállítással foglalkoznak.
Az orvosok a közelmúltban megállapították, hogy Gyöngyi számára a kerekesszékben űzhető sportok nem tesznek kifejezetten jót, így régi kedvelt sportjához, az úszáshoz tért vissza.
A kosarasoktól ugyanakkor nem szeretne elszakadni: toborzóként, szurkolóként továbbra is támogatja őket. „A csapat számomra az erős kohéziót, a figyelmességet és a gondoskodást jelenti. Érzem, hogy számítok mint szurkoló, mint ember. Nem köteleznek semmire, nem néznek ki, mert minden apró funkció betöltése fontos..”
Gábor
Klaics Gábor az az ismerősöm, akit mindig mosolyogni látok, komor vagy komoly fotót készíteni róla szinte lehetetlen. 2003-ban, egy autóbaleset következtében combközép alatt amputálni kellett mindkét lábát, mégis ritkán látni kerekesszékben. Általában művégtagokkal, mankóval jár, az edzésekre is „lábon” érkezik. Autót vezet, műszaki ügyintéző egy villamosipari cégnél.
Autók összeszerelése a hobbija, a múlt évben készült el egy aranyszínű 1-es Golf építésével. Folyamatosan szépítgeti a járművet, feleségével, Edinával veterán autós találkozókra, kirándulásokra járnak.
Míg Kozármislenyben épül a házuk, kiköltöztek a Pécstől 26 km-re lévő harkányi nyaralójukba. Mivel itt fával tudnak fűteni, Gábornak időnként tűzifát kell hasogatni. Ezt kerekesszékből is megoldja.
A játék teljesen kikapcsolja és feltölti. Bár a gyerekkori utcai focizáson kívül korábban nem sportolt, Gábor a csapat egyik legjobbja, rendszeresen hívják a válogatott összetartó edzéseire. Nem titkolt célja a válogatottság, álma, hogy kijusson a paralimpiára is. A kerekesszékes kosárlabdában Gábor megmutathatja talpraesettségét, sportemberként is kiteljesedhet.
Stromi
Vojtek Aurél (Stromi) 1967-ben kezdett kosárlabdázni, a PVSK játékosa volt, és a sport végigkísérte az életét. Hosszú évek óta közvetíti rádióban, televízióban a pécsi férfi csapat meccseit. A kerekesszékes csapat alakulásáról hallva természetesnek vette, hogy a kezdetektől mentorálja őket. „Szándékom, hogy a sportban megszerzett tapasztalataimmal segítsem csapattársaimat hozzájutni olyan sikerekhez, örömökhöz, melyet egy jó közösség és ez a csodálatos csapatjáték nyújthat részükre. Mivel jómagam is mozgássérült vagyok, nem volt kérdés, hogy én is székbe ülök, beszállok a csapatba. Mivel kosarazni a lábam miatt már nem tudtam, volt is hiányérzetem.”
A kosárlabda mellett Stromi 18 évig kispályás focizott, illetve hobbiként a mai napig heti egy alkalommal biliárdozni járnak egy barátjával.
A csapat karácsonyi összejövetelére marhapörköltet főzött. Nem először fogott fakanalat a kezébe, sokat elmond, hogy a sütemények és rágcsálnivalók dömpingje ellenére mindenki repetázott legalább egyszer. A csapat Strominak „az akaratot, a bizonyítási vágyat, a csodát jelenti. Látni az akaratot az edzéseken, a bizonyítási vágyat, melyben kifejezésre kerül a sorssal szembeni dac, hogy igenis én is tudok sportolni, értékes tagja tudok lenni egy közösségnek. Látni azt az örömöt, ahogy mások fejlődésének, sikerének tudunk örülni. Látni, érezni azt a törődést, segíteni akarást, amit a csapat körül dolgozóktól kapunk. Ez így együtt a csoda.”
A sportban adott hasznos tanácsok mellett Stromira állandó jókedve, találó poénjai miatt is felnéznek társai. A kerekesszékes tréning után még az öregfiúk edzésére is benéz. Amikor térdműtétek és lábujj amputációk miatt már nem tudott aktívan játszani, őket edzette. 2016-ban ő nyerte el a „Baranya Megye Legjobb Amatőr Edzője” címet.
A cikk megjelenését a Transitions Online (TOL), a Mérték Médiaelemző Műhely és az Ashoka támogatta.