Ruprech Judit

 Fordítsam ki magamat?

Eredetileg megjelent az Embermódon.

“Minden különbség egyben hasonlóság is.” /Diane Arbus/

Első szín: próbaterem, június.

Néhány többé-kevésbe ismerős és sok ismeretlen arc. Játszanak, improvizálnak, csukott szemmel vezetik egymást. Széken ülve táncolnak. Fényképezőgépem ürügyén figyelem, ahogyan épül a bizalom, kapcsolódnak egymáshoz. Aztán néhány alkalom után már hozzám, a megfigyelőhöz is. Jó néhány próbával később, ősszel már nem tudok úgy megérkezni, hogy ne öleljen meg valaki. A rohanós hetekből kiszakított órák egyre inkább ajándékká válnak számomra, a többé-kevésbé ismerős és ismeretlen arcok pedig barátokká. Akik nem mulasztják el megkérdezni, hogy vagyok, és akiket érdekel is a válasz.

A Keret Alkotó Csoport (KACS) tagjai, és a csoport ösztöndíjasai a Fogd A Kezem Alapítvány értelmükben akadályozott fiataljaival kiegészülve a szerelemről készítettek inkluzív színházi előadást. A darab megírását hónapokig tartó beszélgetéssorozat, mélyinterjúk készítése előzte meg. Az alkotócsoport tagjai és a „fogdás” fiatalok az élet legfontosabb kérdéseit feszegették, az átlagember számára talán új nézőpontból. Másként szeret az, aki intellektuális akadállyal él? Mi a helyzet a testi együttléttel, a gyerekvállalással? Kinek van beleszólása abba, hogy kit és hogyan szerethetünk?

Itt ismertem meg Wahler Tamást, a Fogd A Kezem Alapítvány egyik támogatott fiatalját. A 32 éves, dunaújvárosi születésű srác 2010-ig családja körében élt. Szülei váratlan halálát követően rövid ideig nagynénjénél lakott, majd a bátyja lett a gyámja. Ekkor került Pécsre, a Fogd A Kezem Alapítvány védőszárnyai alá. Testvére és annak családja Budapesten él, évente néhány alkalommal találkoznak. Tomi intellektuális akadályozottsága mellett epilepsziával is küzd. Stresszes időszakokban napi több rohama is lehet, illetve ilyenkor bőrbetegsége is erőteljesebben jelentkezik. Azt hiszem, Tomi is pontosan tudja, hogy van, amiben gyengébb másoknál. Ugyanakkor van egy csomó minden, amiben pedig erősebb. Például empátiában, a másikra való odafigyelésben, elfogadásban.

Második szín: lakóotthon, majd terápiás- és munkaotthon, ősz.

Kora reggel érkezem a „lakóba”, hogy Tomival együtt indulhassak munkába. Én még jóformán nem vagyok ébren, félig kábán bámulom a házban élők lendületes sürgés-forgását. Reggeliznek, villámgyorsan törli le valaki az asztalt, más pakol, mosogat, söpör - mindenkinek megvan a feladata. A többség kisbusszal indul munkába, Tomival és Évivel mi tömegközlekedünk. Kicsit szorongok, bár őket már jól ismerem és kedvelem, nem tudom mire számítsak a munkahelyükön, hogyan fogadnak majd a többiek? Hamar rájövök, hogy ez nem egy átlagos munkahely. Mivel előző nap ünnep volt, némi második reggelizés után beszélgetéssel indítják a napot: ki mit csinált a szabadnapján? Miután mindenki meghallgatott mindenkit, indulhat a munka. Átsétálok Tomival a gyertyaöntő műhelybe. Leplezetlen érdeklődő pillantások kísérnek, néhányan meg is szólítanak, megkérdik ki vagyok. Elmondom. Néha Tomi mondja el, ő mutat be. Kíváncsiságukat kielégítve továbbállnak. Mindenki köszön. Tomi az illatos gyertyák özönében elképesztően aprólékosan elmondja, megmutatja a munkafolyamatokat, eszközöket, a kész termékeket. A hibásakat is – bár én némelyikről meg sem mondanám, hogy az. Mindenki kedvesen fordul felém, hamar elmúlik a szorongásom, jókat beszélgetek. Érzem, hogy kicsit feltartom őket, de láthatóan ez nem probléma. Bár karácsony közeledtével sok a megrendelés, és mindenki csinálja is a dolgát, belefér a vendég körbevezetése. Ki is próbálhatok ezt-azt, kanócot fűzök-tűzök. Igyekszem nagyon odafigyelni, hogy olyan pontos legyen a végeredmény, mintha Tomi tűzte volna. A négyórás munkaidő, az ebéd és hazaút után, Tominak otthon a lakóban még van feladata: most ő a soros a fürdőszoba takarításában. Utána még beszélgetünk Évivel hármasban: még mindig meglepődök olykor, hogy milyen jó kérdéseket tesznek fel. Sosem az anyagiak, vagy külsőségek iránt érdeklődnek. Bár idősebbek nálam, nem olyanok, mint Saint-Exupéry „fölnőttjei”. Az az érzésem, hogy a belső értékrendjük sokkal inkább a helyén van, mint az ismerőseim 80%-ának, magamat is beleértve. Lassan elköszönök, jön a fürdés, nem akarom megbontani az otthon esti rendjét.

A Fogd A Kezem Alapítvány 1991-ben alakult, az iskolarendszerből kikerülő, értelmében akadályozott, önálló életvezetésben támogatást igénylőket segíti. A fogyatékosság ténye helyett náluk az emberi méltóság kap hangsúlyt, támogatottjaikat az előítéletes megnevezések helyett koruktól függetlenül „fiatalok”-ként emlegetik. Az alapítvány célja a fiatalok életminőségének javítása, önállóságuk, érdekérvényesítő képességük erősítése, a társadalomba való minél teljesebb beilleszkedésük elősegítése. Munkát (és munkabért) biztosítanak számukra: merített papír termékek, kerámiák, gyertyák, ékszerek kerülnek ki a kezük közül, illetve többen függönyakasztók összeszerelésében, csomagolásban, konyhai kisegítő munkakörben is dolgoznak. Munka után kézműves, mozgásos fejlesztési lehetőségek, rekreációs foglalkozások állnak a fiatalok rendelkezésére. 1999 óta az alapítvány Pécs belvárosában egy 9 férőhelyes lakóotthont is üzemeltet, ahol a fiataloknak lehetőségük van – segítő jelenléte mellett – a valamennyire önálló életre, háztartás vezetésére.

Harmadik szín: Művészetek és Irodalom háza, főpróba, ősz.

Az Ámor nyila című darab premiere előtti napok-órák úgy tűnnek el, mintha valaki megbuherálta volna az óramutatókat, hogy gyorsabban pörögjenek. Pedig pont az idő az, amire még nagy szükség lenne! Bár a szövegtudás egyre biztosabb, még az utolsó napokban is vannak változások – ki honnan lép be, mikor csendül fel a hangeffekt, mi lesz a rap menetrendje. Basszus, a nyílvessző nem lett bekészítve! Az a szék meg összetörik, ha Ámor rááll. És hiába mértük le a csillagszórót, ez a szar tovább ég, mint a másik… Évi annyira izgul, hogy nem tudja abbahagyni a sírást, Tomi ölelgeti, mindenki nyugtatja. Zoli savanyú arccal járkál a parókában, amiről aznap tudta meg, hogy fel kell vennie - és ami amellett, hogy balázspalis, még a szemébe is lóg és szúr. Mikor végre elindul a próba, és a feladatra lehet, kell koncentrálni, mindenki megnyugszik kicsit. A látványba kicsit belezavar a színpaddal szemben felállított létra, amiről a lelkes díszletes még az utolsó órákban is állít a reflektorokon, hogy Ámor feje akkor is fényben legyen, ha feláll a székre.

Főpróba vége, smink, öltözés, némi pilótakeksz, közben telik a nézőtér. Leteszem én is a fényképezőgépet, beülök nézőnek. Mondjuk, nehezen tudom élvezni a dolgot, remeg a kezem-lában, annyira izgulok ezért a csapatért, hiszen láttam, hogy mindenki mennyi energiát tett bele, munka mellet-után-helyett. Az első jelenet hiba nélkül lemegy, a második, harmadik is. A nézők veszik a poénokat, a sorban valaki izgalmában teljesen előre hajolva figyel. Egy-egy apró baki másoknak fel sem tűnik. Lassan én is elkezdem élvezni, és hagyom, hogy Ámor egyik kósza nyila betaláljon.

Az Ámor nyila második előadása december 5-én lesz a pécsi Művészetek és Irodalom házában. A jegyből származó bevételt az alkotók a darab továbbjátszására szeretnék fordítani, elvinni azt iskolákba és lakóotthonokba, segítve az értelmi sérült emberek megismerését, elfogadását. Előítéletek helyett saját élményt biztosítani. Megmutatni, hogy mennyi féle is lehet a szerelem, és hogy mindannyiunknak joga van hozzá.

„A belső szépség a fontosabb, akkor most fordítsam ki magamat? Kívül szép lennék belül meg csúnya, normális lehetnék akkor újra?”

/részlet az előadásban elhangzó No sex című dalból/